Citromfa megmentése

Citromfa megmentése

A lakásomban csak a konyhaablakban tudok növényeket tartani, a lakás más részében kipusztulnak egy bizonyos idő után. A lakásban nem megfelelő a napos órák száma, csak reggel süt be a nap egy pár órára, valamint a szobaablakom közelében egy nagy fa is árnyékot vet.

Aloe vera növényeim,pénzfám – money tree

Így arról szó sem lehetett, hogy hozzám kerüljön a többé nem akart citromfa. Viszont a lelkem nem bírta volna el, hogy kipusztuljon, vagy csak az utcára kerüljön, vagyis kidobva legyen. Nagyon sokszor látom Manhattan utcáin sétálva, hogy elárvult cserepes növények a kukában, vagy mellettük landolnak. Sőt a barátnőm pár évvel ezelőtt egy gyönyörű cserepes növényt mentett meg a pusztulástól, úgy hogy a szemetesgyűjtő mellől hozta el nekem. Sajnos a végén nálam sem bírta a kiképzést és kipusztult.

Elárvult citromfa

Tehát költözés miatt kellett valami megoldást találni és befogadót találni a fának. Itt már nem a fénykorában lévő állapotban lehet látni.

Heteken át volt szó arról, hogy ez a kellemes hely lesz majd a citromfa végállomása. Saci kutyus lakik itt a gazdájával. A végén a távolság miatt nem került hozzájuk, mivel Brooklyn- ban laknak, valamint nekem kellett volna elszállítani és persze az is nagyban befolyásolta a döntést. Tömegközlekedésen megoldhatatlan egy ekkora növény biztonságos szállítása.

Saci kutyus, a gazdival

A citromfa volt tulajdonosa

A hölgy hazaköltözött Indiába, így meglehet érteni, hogy oda nem akarta magával vinni a fát.

Ő vette át a fát

Náluk volt ideiglenesen a fa, mivel az ő lakásuk sem volt megfelelő egy ilyen növény részére, így előbb – utóbb túl kellett adni rajta. Egy részben a nem megfelelő napfényes órák száma, valamint két kis gyermek miatt nem volt jó hely a fa részére. Ó és nagyon elfoglaltak  sokszor elfelejtették meglocsolni. Így hetente amikor mentem hozzájuk, akkor meglocsoltam. Én igazán a szívemen viseltem a fa sorsát, mondhatom azt is, csak rajtam múlt, hogy életben maradt.

Egyik alkalommal beszélgettem a portással az otthonáról és mesélte nekem, hogy a felesége mennyire szeret kertészkedni. Ez nekem nagyon jó alkalom volt, hogy rákérdezzek arra, hogy befogadnák esetleg ezt a citromfát. Persze a válasz igen volt. Így az ideiglenes tulajdonost felhívtam, hogy mit szólna hozzá, ha Basel vinné el a fát és rögtön igent mondott az ajánlatra.

A Fa egy igazi Túlélő ebben a betonrengetegben!

Így nekem már csak le kellett vinnem a portára és átadni az új tulajdonosnak. Persze időnként megkérdezem a citromfa állapotát és jó hallani, hogy a fa kivirult, sokat nőt, fejlődött.

Remélem tetszett az írásom, így legalább tudod te is élvezni a
város adta erőt, pompát, lüktetést, csodát, vagy esetleg gyönyörűségét,
valamint tudsz velem turistáskodni virtuálisan.
Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd ITT >>>  ” Leave a Reply ”  résznél a posztom végén.
Üdvözöllek!
Várlak újra!

Leave a Reply

Kategóriák